Kreativ-írásműhely
Kreativ-írásműhely
Menü
 
Régi metszet- és festmény reprodukcióim

Különleges, máshol nem kapható, régi metszet- és festmény-reprodukcióimat megtekintheted az alábbi linken

http://galeriasavaria.hu/felhasznalo/eladas/elado-termekeim/oldal/1/

 
Lidércfény
 
Számláló
Indulás: 2009-09-01
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Sokminden Rómáról

Néhány év óta barátaim és ismerőseim kérésére Rómába vezetek saját szervezésű csoportokat (legutóbb múlt év augusztusában). Bár már ötször jártam Rómában, de minden utam alkalmával találok új, érdekes, szép látnivalókat. Ez év szeptember elején is újabb utazást szervezek. Akit bővebben érdekel, írjon nekem!

Nos, ezért vállaltam a Róma Közösségi Oldal vezetését is, ahol sok-sok kép, videó, fórumtéma, olasz ételrecept, és utazáshoz hasznos információ várja az érdeklődőket. A portál webcíme: http://orokvaros.network.hu/

Látogasson el erre az oldalra mindenki, aki szereti Rómát, járt már ott, vagy érdeklődik az Örök Város iránt!

 
Így írunk mi...

Indításnak álljon itt egy koraőszi írásom, némi - nálam szokásos - emlékezéssel.

 

 
Őszi nosztalgia
 
Megjött a szeptember, aranylón simogató, bágyadt napsütéssel, és vele a gyümölcsérés ideje. Igaz, a sárgálló barackot már júliusban szedni kellett, üvegekbe zárt napfénye ott díszlik az almárium tetején. Most a szilvának van itt az ideje. A mézédessé érő ringló a korábbi, azt már augusztus végén elraktuk, ilyenkor már a kékszilvákon a sor.
A tíz év alatt termetessé nőtt diófa árnyékában ülve magozgatom a hamvas gyümölcsöt. Elcsodálkozom, milyen kifinomult érzékszervei lehetnek a darazsaknak, hogy ilyen hamar észlelik a fűszeres aromát. Már itt zümmögnek körülöttem. Egy kis tálba az asztal távolabbi végére teszek néhány ütődött szilvaszemet, eszegessék azt, így talán engem békén hagynak.
Viszonylag egyhangú munkám közben van időm gondolataimban lubickolni, melyeket ezek a hamvas-kék gyümölcsök keltenek.
Szőlősgazda nagyszüleim földjén a tőkék között mindig volt jó néhány gyümölcsfa. Őszibarack, mandula, naspolya, vérbélű körte. A nagyobb termetű fákat, hogy ne vegye el a napfényt a szőlőtől – hiszen nagyszüleim abból éltek - a kunyhó mellé ültették. Ott volt a dió, cseresznye, szilva, melyeknek termését adott időben nekünk, gyerekeknek kellett leszedni. A tavasz végén, nyár elején érő cseresznyét az iskola miatt mi csak hétvégén szedhettük, de micsoda öröm volt ez is. Már a fára mászás is nagy élvezet, hát még ha az ember ropogós karmazsin-cseresznyét ehet eközben. Lentről olykor tréfásan felszólt egy felnőtt: „Fütyüljetek a szedés közben!”, arra célozva, hogy ugye, ha az ember fütyül, ugyanakkor nem ehet.
A sárgabarack érésekor már vakáció volt, ezért hát megszálltuk a fákat, és először is teleettük magunkat az édes, lédús gyümölccsel. Noha a szőlőben szinte minden gyümölcs megtalálható volt, a legjobb baracklekvárt mégis az egyik unokatestvéremék kertjében lévő óriási fa terméséből készítettük. Máig sem tudom miért, csipogó-baracknak hívták. Aprószemű, mézédes gyümölcse hatalmas mennyiségben termett. Az egész család odajárt, a rokonságban nagy híre volt ennek a baracknak. Anyám két kosárral elküldött hozzájuk – elég messze laktak tőlünk, a Szvorényi-utcában – és azokat teleszedve hazacipeltem, miközben a karom majd leszakadt.
Amint jött az ősz, már vártuk a dió érését. Micsoda jó móka volt! Diógyűjtő versenyt rendeztünk az óriási fa alatt, lelkesen kotortuk a lehullott levelek alját, és irigyeltük a nagyobbakat, akiknek joguk volt a dióveréshez. Mert a szerepeket szigorúan kiosztotta nagyapám. A nagyok verték a fáról a diót, de nem ám akárhogyan, a gallyakat nem volt szabad megtépázni. A kisebbek pedig felszedték a lehullott szemeket.
Ilyenkor szeptemberben mi már iskolába jártunk, a szőlőszüretre viszont elengedtek bennünket egy-egy napra. A szilvával csak otthon találkoztunk, amikor a fogadott fuvaros többek között ezt is hazaszállította. A felnőttek nekiálltak válogatni, mosni, kimagozni, aztán felállították az üstházat, nagyapám kisúrolta az üstöt, mi pedig tűzifát hordtunk. Azután a szilva bekerült az üstbe, és megkezdődött a hosszas kavarás. Felváltva kavargattuk az üst tartalmát. Eleinte igen sokat bajlódtunk, szinte percenként váltottuk egymást, hiszen a nagy L alakú kavaró maga is elég nehéz volt. „Nem baj, kisfiam,” – mondta nagyanyám – „a végén majd kikaparhatjátok az üstöt.” Ez volt a fizetségünk a munkáért, no meg a jövőbeli szilváslepények, lekváros kenyerek reménye. Ránk esteledett, mire a többórás kavargatás után a lekvár állandóan pöfögve sötét színűvé vált, és nagyanyám végre kimondta a megváltó áment: készen van. Akkor aztán nagy, hasas cserépedényekbe, csuprokba szedték a szurokszínű masszát, megvárták, amíg kihűl és bebőrözik a teteje. Majd zsírpapírral lekötve, a kamrába tették.
(Eszembe jutnak kis unokáim, akiknek ma már a diszkontban veszik a szilvalekvárt – ha vesznek ilyesmit egyáltalán – és valószínűleg soha nem élik át mindazt, amiket a mi korosztályunk gyermekként megélt. Nem tudják milyen egy igazi szüret az egri dombokon, amikor a szőlőszedő asszonyok dala hallatszik szerte a határban, s száll, mint az ökörnyál. Azt sem tudják, hogyan folyik egy disznóölés, kezdve az előző esti késköszörüléssel, hagymapucolással, s végezve a páratlan disznótoros vacsorával. Ha papírra vetem ezeket az emlékeket, jórészt azért teszem, hogy maradjon valami nyoma annak régi, kedves, a maitól annyira különböző gyermeklétnek, melyben felnőttünk.)
A szilvának lassan a végére járok, de én már gáztűzhelyen fogom főzni a lekvárt, csupán emlékezve a gyermeki időkre. Hja, változnak az idők, s bennük valószínűleg változunk mi magunk is. De őrizzük a régmúlt hangulatait, ízeit, melyeket megpróbálunk örökül hagyni, s ezzel talán majd nem múlunk el véglegesen. Adja Isten!
 

 

 

20 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
2010.11.02. 15:47
artcopy

Gyertyák lángja mellett


Amikor a fel-feltámadó őszi szél, mint játékos kobold örvénylőn kavarja a kupacba gyűlt rozsdás leveleket, és a hűvös reggeleken borzongva dugjuk zsebre ökölbe zárt ujjainkat, megérkezik hozzánk az elmélkedés és emlékezés szép ünnepe, a halottak napja. Ahogy hosszú láncot alkotva hátunk mögött sorjáznak az éveink, mindinkább nyilvánvalóvá téve saját elkerülhetetlen sorsunkat, valahogy egyre fontosabbnak tartjuk, hogy foglalkozzunk az előttünk elmenőkkel.


Gyermekkoromban, amikor ez az ünnep számomra a halott falomb földet borító, zizegő szőnyegét, a temetőt átjáró kesernyés füstöt, a remegve imbolygó ezernyi apró gyertyalángot jelentette, nem érintett mélyebben, alig figyeltem rá. Természetesen kijártunk a közelben lévő csendes, lombokkal árnyékolt temetőbe, melynek elmúlásszaga volt. Nem volt riasztó vagy félelmetes, egyszerűen csak létezett, része volt az életünknek. A felnőttek halkan váltottak néhány szót, a távolabbról jött rokonok üdvözölték egymást, és a családról érdeklődtek. Fojtott hangú beszélgetés az elhunytakról, régmúlt történetek, családi históriák merengő, befelé forduló arckifejezéssel. Barátok, szomszédok, rég látott ismerősök léptek el lassan a családi sírok mellett, odabólintva és újabb történeteket keltve megjelenésükkel. Mit tudsz róla? És a felesége? Már tavaly meghalt?

S mi gyerekek egyáltalán nem tartottuk furcsának, hogy ezen a napon szinte minden a halálról szólt. Ez a nap valóban a halottaknak szentelt ünnep volt. Nem a halált ünnepeltük, amiről nekünk korunknál fogva csupán valami sejtelmes, meghatározhatatlan fogalmunk volt, hanem családunk elhunyt tagjaira emlékeztünk, melyek közül néhányat személyesen már nem is ismerhettünk. De ismertük helyüket a családban, ismertük a róluk szóló, generációról generációra szálló történeteket, szállóigévé váló mondásaikat, amelyek unos-untalan felröppentek a beszélgetésekben.

Hazaérve azután körülültük az asztalt, és gyertyákat gyújtottunk a család távol lévő halottaiért, akik nem a helyi temetőkben nyugodtak. Elsősorban az apai nagyapámért, akit én csupán képről ismertem, s aki valahol Galíciában nyugodhatott, ha egyáltalán elföldelte valaki. A családi legendárium őrzi a kenyerespajtása által elbeszélt történetet. Az első világháború északi frontján, az orosz offenzíva elől visszavonulóban a sebesült nagyapám nem bírta már a marsot. Nem akarván tovább terhére lenni bajtársainak, kérte, hagyják csak magára. Pajtásának az az utolsó képe róla, hogy puskáját megfordítja, szuronyát a földbe döfi, és rátámaszkodik. Ottmaradt végleg a galíciai hómezőn. (Talán annyi idős lehettem, mint ő, amikor azon a vidéken jártam turistaként. Néztem az akkor nyárban fürdő dombokat, és elképzeltem, amint az elcsigázott, félig megfagyott katona pillantását az ég felé emeli, s az utolsó sóhaj hagyja el kicserepesedett ajkait. Nyugodj békében, nagyapa – mondtam, s néhány szál vadvirágot tettem a limanowai emléktábla tövébe.)

Az értelmes emberben – kiben előbb, kiben később – felmerül a lét nagy titkainak keresése. Mi végre is vagyunk? Mi értelme van ennek az egésznek, amit életnek neveznek? És persze mindenki szeretné, hogy ne múljon el nyomtalanul, mint egy kósza bárányfelhő. Nyomot kell hát hagynunk magunk után a világban, hogy emlékezzenek ránk. Amint jó emlékű ferences oktatóim tanították: „Fényt hagyni, mint a Messiás...”
Számomra ma már ennek a megőrző-megtartó emlékezésnek ünnepe a halottak napja, amikor fejet hajtunk a sokféle sorsú előd előtt, s mosolyogva bólintunk: Kedveseim, nem múltatok el nyom nélkül, bennünk és az utánunk jövőkben éltek tovább!
 

2010.10.29. 09:29
artcopy

A wroclawi Sawicki park

(Tanulmányutam jegyzeteibõl)

 

Szokásommá vált, hogy a Sawicki parkon keresztül járjak haza, amikor a belvárosban akadt dolgom. A park wroclawi méretekkel mérve nem számított nagynak, éppen csak akkora lehetett, mint a pesti Múzeumkert. A félmillós város belsejében szinte teljesen elbújt az õt három oldalról ölelõ utcák között. Csendesen mélázva bólogattak öreg fái, s az ember elámult azon, hogyan lehet ilyen nyugalmas zugot találni egy nyüzsgõ nagyváros szívében.

Egy ugrásnyira esett a belváros egyik legforgalmasabb üzletutcájától, a Swidnickától, s egyik oldalát a hajdani vízzel telt várárok határolta. Ilyenkor õsszel a sétautakat már belepi a lassan alávitorlázó halott lomb, a sárga, barnásvörös levélkék zizegõ tömege. Mindahányszor Kozma híres dallama, a Hulló levelek jutott eszembe róluk.

A padokon, ahonnan látni lehet a Kollantája utcán elzörgõ villamosokat, még elüldögélnek a nyugdíjasok, A Bozsego Ciala templom felõl erre sétál néhány elkésett szerelmes, lépteik alatt szemérmesen surrog a rõt avar. A mamák kora délután lehozzák a gyerekeket a környezõ utcák házaiból, akik aztán izgatottan szaladnak a vízhez: megjöttek-e a vadkacsák?

A kacsák persze elõbb-utóbb megjönnek a koratéli hidegekkel, a vízen kutatnak élelem után, vagy tollászkodnak a parton. Mindezt a gyerekek legnagyobb örömére.
A tél elõtt azonban az október végi szelíd napsugarak utoljára még végigsimogatják a platánok és gesztenyefák lemeztelenedõ testét, de reggelente a víz felett már pára száll, és a szél csibészesen megkavarja az összesepert lombkupacokat.
 

Ha csak tehettem mindig ezen a parkon vágtam át a Skargi-híd irányába. Szeptember elejétõl december közepéig láttam és figyeltem a park õszi halódását. Nem tudom mi volt szebb és megkapóbb, a szeptemberi gyermekkacajos zöld lomb, amint közöttük átlátni a túloldali Podwale sétány házaira, az októbervégi szomorkás lombhullás, a novemberi szél zenéje a kopasz fák között, amint felhajtott gallérú emberek sietnek a Swidnicka esti fényei felé, vagy a decemberi köd a víz felett, s a himbálódzó lámpák fényében jégtõl csillogó görcsös gallyak. Valószínûleg azért nem tudtam eldönteni melyik arca tetszik legjobban a parknak, mert mindegyiket egyformán szerettem. Dehát miért is szerettem meg ezt az egyébként minden különös látnivaló nélküli terecskét? Szebbeket, díszesebbeket, büszkébbeket láthattam akár itt Wroclawban is. Utólag is csak azt mondhatom, talán azért, mert ez volt itt az elsõ hely, ahol egész egyszerûen otthon éreztem magam.
 

Elüldögéltem az öszi napsütésben az egyik padon, elõttem a Fosa Miejska-nak nevezett várárok, s az utak mentén méltóságteljes gesztenyefák állnak õrt. Ilyenkor déltájban - ebédidõmet töltöm - csendes nyugalom üli meg a parkot, s ez annál is inkább magával ragadó, mert a nagyváros zajos utcái egy ugrásnyira vannak ide. Akár a Swidnicka felõl a Teatralna utcán, akár a Skargi utcán át sétálunk be a parkba, érezhetõ a ritmusváltás, megdöbbent a hirtelen ránk zuhanó csend.

S azóta is, minden városban, ahol több-kevesebb idõt töltök el, keresek egy helyet - egy utcát, egy sarkot valamelyik tér szélén, ahol el lehet ácsorogni, mint a bennszülöttek, egy padot egy parkban, egy kapualjat, bármit - ami csak az enyém. Képletesen vagy valóságosan, egyre megy. Része ez egy kedves-kellemes, õsi ösztönöket kiélõ játéknak: otthon lenni valahol. Szó szerint beleélni magunkat egy idegen környezetbe, átvenni a tárgyak és emberek miénktõl eltérő kisugárzás

2010.02.11. 09:16
Jekyll

A bablics (nicknév) alatt közölt  versek  szerintem megfelelően tükrözik Hunyadi János személyét és hadjáratait. Írását nem tartom zavarosnak.

2010.02.07. 17:55
kisjanko

 Semmilyen "bicegés"nincs.A sorok nagyon pontos háromütemű 10-esek:

4/4/2

4/4/2

4/4/2

4/4/2

4/4/2


2009.12.08 18:20
kisjanko

Ó-don-sorok

Asztalodra virágcsokrot tettem,

közepébe helyeztem a szívem.

Azóta te gondozod a rózsát,

én meg rímeket faragok hozzád:

szerelmünkben nem ismerünk tréfát.


Válasz:

Bicegnek a sorok, ezen még alakítani kell!

2009.12.09. 18:15
bablics

Kedves Válaszoló!

Az általam közölt versek témája Hunyadi János hadjáratai. Kérlek írd megvéleményed ez alapján. 

2009.12.08. 18:24
kisjanko

De

Vizet pancsolgattál,

aztán beleálltál.

Mikor megfürödtél,

a szobádba mentél:

de be nem engedtél.

2009.12.08. 18:20
kisjanko

Ó-don-sorok

Asztalodra virágcsokrot tettem,

közepébe helyeztem a szívem.

Azóta te gondozod a rózsát,

én meg rímeket faragok hozzád:

szerelmünkben nem ismerünk tréfát.


Válasz:

Bicegnek a sorok, ezen még alakítani kell!

2009.12.08. 18:15
kisjanko

 Emelem kalapom

Élet,szerelem,otthon.

A nő az nekem,mondom,

és nem csak egyetlen napon.

Donnácskáim,emelem

kis,zöld,pörge kalapom.

2009.12.08. 18:08
kisjanko

   Csokor

...és azóta

állandóan

téged várlak,

emlékeim

virágcsokra

jaj,de gazdag!

2009.12.08. 18:03
kisjanko

     Amoroso

Szeret-e ön engem donna,

leszek-e valaha donja?

Válaszoljon még ma-donna,

esdeklek,szerelmes donja!

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Hírek

Újabb Kreatív írás - fejlesztő tanfolyam indul

2016. márciusában

A 25 órás (3 napos) tanfolyam ára 25.000.-Ft

Jelentkezni, és részleteket megtudni email-ben az artcopy@freemail.hu címen lehet


Most olcsó!

A Galéria-hadművelet c. regényem kiadótól megszerzett példányaiból igen olcsón (500.-Ft/db + postaktsg.) tudok küldeni az érdeklődőknek. A regényről bővebben ITT olvashatsz.

Könyvesboltban már nem kapható!

 


Regényt írok az interneten!

Egyelőre csak dédelgetem a gondolatot, és kisérletként fogom fel azt az ötletet, hogy következő regényemet itt az interneten írom.

Nézd meg a Fórumban a hozzászólásokat, és a Blogban a téma ismertetését, valamint a bevezetőt!


Rendkívüli ajánlat!

Kreatív írás e-book!

Már csak néhány darab maradt a  Kreatív írás 1.kötet e-book -ból. Ezeket most önköltségi áron adom, az eredeti árnak töredékéért.

 

Tájékoztatás az e-book-ról és a kiárusításról itt!

E-book részletek


Új tartalmak kerültek fel a Letöltések közé!

A Letöltések menüpont komolyzenei, hangoskönyv és e-book fájlokat tartalmaz . Nézd meg, válogass, és töltögesd le, ami érdekel! (Folyamatos feltöltés!)

 

 
Üzleti ötletek

 Üzletitervek.hu

 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!